2011. július 14., csütörtök

Tejszínes tészta baconnal sonkával és gombával


Az a helyzet, hogy az elmúlt napokban nem nagyon volt időm írni. Enni ettünk, sőt vendégeim is voltak, de a már beírt jól bevált ételt prezentáltam nekik.

Miért nincs időm? Mert költözünk. Nem virtuálisan, a bloggal, hanem úgy cuzame mindenki amolyan maradi tényleges módon. Szedjük a sátorfánkat és odább állunk.
Tesszük ezt azért mert a gyermekek jövöjét szeretnénk bebiztosítani azzal, hogy megteremtjük nekik azt a környezetet ahol a gondtalan gyermekkort normálisan élhető felnőttkor követ.
Sajnos ezt jelenleg itt Magyarországon nem tudjuk elképzelni ezért családostúl Németországba költözünk.
Így hát mostanában a posztolás kicsit akadozva, de ígére, hogy haladni fog. Akit érdekel sorsunk alakulása itt talál majd pár szösszenetet :D

Viszont ma olyat főztem amit éppen kigondoltam, összeszedtem ami megtetszett a boltba és elkészült ez a végtelenül egyszerű mégis nagyon ízletes tészta étel.

20 dkg bacont felkockáztam és egy picike olajon kiolvasztottam, majd fél apróra vágott lilahagymát hevítettem rajta üvegesre, 1 nagy gerezd fokhagymát rázúztam, és 30 dkg felkockázott sonkát dobtam rá amivel szintén átforrósítottam. 1 doboz shampion gomba konzervet lé nélkül rátettem össze forgattam és 2 ld főzőtejszínnel felöntöttem.Majd pár percig forraltam amíg be nem sűrűsödött kissé. Pár szál friss petrezselymet aprítottam és hozzá kevertem. Ezalatt orsó tésztát főztem ki bő sós vízben és azt leszűrve összekevertem az egészet. 2 tojást felvertem és rásütöttem, hogy "tartása "legyen.
Fiúknak tányérra szedés után még reszeltem rá trappista sajtot.
Nagyon ízlett még az én ragadozó pasijaimnak is, és a kicsi is ette szépen pedig ő a tésztáért nincs is annyira oda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése