2012. november 16., péntek

Gombával rakott pulykamell

(Akár mennyire igyekszem, nem tudok rakott ételt szépen fotózni...)
Van olyan amikor hűtő ürítés céljából szoktam körülnézni , és az alapján készíteni a család aznapi betevőjét.
Ez most is így történt... Előző nap rántott gombát készítettem kérésre, de mivel a famili 3 részletben szokott ebédelni, így az ilyen jellegű étkeket, mindig frissen sütöm ki annak aki aktuálisan épp a soron következő :D
Na hogy értsd. Mi a kiskorúval délben ebédelünk, elsőszülöttem kettőkor ért haza a suliból ő akkor óhajtott enni, életem párja pedig fél négykor ült asztalhoz. Ilyen formán a délben kirántott gomba már nem épp, na hagyjuk... Csak azért magyaráztam ennyit, hogy aztán elmondhassam, elszámoltam magam az adagokat tekintve, és megmaradt 25 dkg shampion gombám. Volt még a hűtőben megbontott tejföl, ami előtte lángos sütésnél maradt meg, és a fagyasztóból előkerült fél kg pulykamell. Na ebből rittyentettem olyan, de olyan finomat...

A húst vékonyan felszeleteltem, és besóztam, fokhagymát zúztam rá és 1 órára lefedve visszatettem a hűtőbe. Azután kevéske olajon mindkét oldalát hirtelen megsütöttem a husiknak, és félre tettem.

A gombákat alaposan megmostam... hiedelemmel ellentétben a friss zsenge shampionokat nem szükséges megpucolni, csak alaposan megmosni. Feldaraboltam, apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre sütöttem, erre rádobtam a gombát, és át forrósítottam. Kevés tört paprikát szórtam rá, sót és borsot is kapott, valamint petrezselyem zöldet aprítva.
Kevés vizet öntöttem alá és puhára pároltam, figyelve arra, hogy a végére kevés szaft maradjon vissza.

Ezután egy hőálló tálat kiraktam egy réteg husival, erre kanalaztam a gombás ragut felét, tettem rá tejfölt, jött a következő réteg hús, gomba másik fele, tejföl majd a füstölt sajt ami most szeletelt volt, így azt csak ráhelyeztem.

180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem...addigra a sajt is szépen megpirult.

Szerintem, máskor is készítem ezt az étket, akkor is ha nem épp mentőakció keretein bellül kerül rá sor, mert nagyon finom volt. Én zöldsalátát fogyasztottam hozzá a családom férfi tagjai kukoricás rizst kaptak mellé.
Véleményem szerint akár ünnepi asztalon is megállja a helyét ;)

2 megjegyzés:

  1. "óhalytott" Jajj nekem! Ez fájt!
    De a kaja nagyon guszta, a számban érzem az ízét:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Javítottam a hibám, köszönöm az észrevételt. Igaz kissé kínosan érzem miatta magam, de...nem vagyok tökéletes, nem úgy mint amilyen ez az étek. Valóban nagyon finom...

      Törlés